The post Street art – utcáról a divatüzleten át a ketrecharcig avagy szerzői jogvitából bolti lopásra való felbujtás? appeared first on Danubia.

Az EUB a C-433/20[1] Austro-Mechana ügyben hozott ítéletében kimondja, hogy a „bármely adathordozón” („on any medium”) történő többszörözés fogalma kiterjed a felhőre („cloud”) mint adathordozóra is, ezért az ebben történő magáncélú másolásra is érvényesek az InfoSoc-irányelv[2] 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak.

Az ügy háttere

Az ügy az Austro-Mechana szerzői jogi közös jogkezelő szervezet és a Strato AG felhőalapú tárhelyszolgáltató között zajlott, ahol az képezte a jogvita tárgyát, hogy a tárhelyszolgáltatónak meg kell-e fizetnie a szerzői jogi törvény[3] alapján fizetendő díjat az ügyben megnevezett szolgáltatásai kapcsán.

Az Astro-Mechana a Bécsi Kereskedelmi Bírósághoz (Handelsgericht Wien) fordult amiatt, hogy a Strato olyan felhőalapú számítástechnikai („cloud computing”) szolgáltatást nyújt, amellyel az ügyfelei számára tárhelyet bocsát rendelkezésre, így díjfizetésre kötelezett a szerzői jogi törvény értelmében. A perben a Strato azzal védekezett, hogy a szervereinek fizikai tárolási helyén, Németországban már megfizette a szerzői jogi díjat, illetve az osztrák felhasználók is megfizették a magáncélú másolás utáni díjat a felhőben lévő tartalmak kezeléséhez szükséges végberendezések után. Az elsőfokú bíróság az ítéletében elutasította az Astro-Mechana kérelmét, mivel úgy ítélte meg, hogy a Strato nem adathordozót ruház át az ügyfeleire, hanem tárolási szolgáltatást nyújt.

Az Astro-Mechana a VCAST ítéletre[4] hivatkozva fellebbezett a Bécsi Regionális Fellebbviteli Bírósághoz, mivel véleménye szerint bizonytalan annak a kérdésnek a megítélése, hogy a felhőalapú számítástechnikával történő adattárolás a EU 2001/29 irányelv (Infosoc) 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozik-e.

A másodfokú bíróság szerint a VCAST ítélet nem pontosan a felhőben történő magáncélú másolásra vonatkozott, ezért a bíróság az eljárás felfüggesztése mellett döntött és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette az EUB elé:

• A fenti irányelvben megnevezett „bármely adathordozó” kifejezés alá esnek-e a felhőalapú tárolásra szolgáló szerverek, valamint a magáncélú díjazás kivételével, és azzal együtt, a méltányos díjazás követelménye alkalmazandó-e a felhőben történő többszörözés (másolás) vonatkozásában?
• Összeegyeztethető-e az uniós joggal egy olyan nemzeti jogszabály, amely kizárja a felhőalapú tárolási szolgáltatás nyújtóit a méltányos díjazás fizetési kötelezettsége alól?

Az EUB mind a két kérdésre igennel válaszolt.

Az EUB döntésének indokolása

A bíróság az első kérdés megvitatása során megállapította, hogy egy felhasználó által egy felhőalapú tárhelyre történő feltöltés, illetve a már feltöltött mű későbbi letöltése a mű többszörözésének tekinthető, tehát egy felhőalapú tárhelyen történő biztonsági másolat készítése egy műről többszörözésnek minősül.

A bíróság azt is megállapította, hogy az irányelv nem határozza meg a „bármely hordozó” fogalmát, azonban – a fogalom tág értelmezését, valamint az irányelv preambulumát és céljait figyelembe véve – megállapítható, hogy a fogalom „minden olyan adathordozóra vonatkozik, amelyen egy védett mű többszörözhető, beleértve a felhőalapú számítástechnikában használt szervereket”[5]. Ez a következtetés összhangban áll az irányelv technológia-semlegességre való törekvésével.

A bíróság azt is kifejtette, hogy a többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés elválik egymástól, különböző cselekmények, így egy felhőalapú szerveren tárolt műnek a felhasználó által történő megosztása a mű hasznosításának minősül, ami már az irányelv 3. cikk (1) bekezdésének hatálya alá esik.

A második kérdés lényegében arra vonatkozik, hogy az irányelvvel ellentétes-e egy olyan nemzeti szabályozással, amely a felhőalapú szolgáltatókat nem kötelezi méltányos díjazás megfizetésére a szerzői jogi védelem alatt álló művekről magáncélra, engedély nélkül történő biztonsági másolatok készítése esetén, azaz a tagállamok kizárhatják-e a felhőalapú tárolási szolgáltatókat a magáncélú másolás ellentételezésére szolgáló díjfizetés alól.

A tagállamoknak széles mérlegelési jogkörük van arra vonatkozóan, hogy a jogosultaknál, azaz a művek szerzőinél keletkezett károkat kinek kell megfizetnie. A kártérítés végső soron azt a magánszemélyt terheli, aki a szerzői jogi oltalom alatt álló művet engedély nélkül többszörözte, azonban az ilyen magánfelhasználók nehezen azonosíthatók, továbbá ezek az egyéni magáncélú cselekmények jellemzően minimális károkozással járnak.

A főtanácsnok indítványában hangsúlyozta, hogy a szerzői jogi védelem alatt álló tartalom felhőbe való feltöltése és letöltése magáncélú többszörözésre irányuló egységes cselekmény. A tagállamok létrehozhatnak egy olyan rendszert, amelyben a szerzőknek járó méltányos díjazást közvetlenül nem az engedély nélküli cselekményt elkövető magánszemélyeknek kell megfizetnie, hanem azoknak a szolgáltatóknak, akik digitális többszörözésre alkalmas készülékekkel és adathordozókkal rendelkeznek és azokat a felhasználok rendelkezésére bocsátják vagy azokkal számukra másolási szolgáltatás nyújtanak. A fenti rendszer azonban lehetővé teszi ezen szolgáltatók számára, hogy a másolatért fizetendő díjat beépítsék az eszközök felhasználásának díjába, így azt közvetett módon ugyan, de a végfelhasználó fogja megfizetni.

Az ítéletben azt is kimondták, hogy több, egymással összekapcsolt készülék szükséges az ilyen többszörözéshez, így ezt a díjat kizárólag ilyen készülékek esetében kell megfizetni. A tagállamoknak továbbá figyelembe kell venniük, hogy a szerzőknek fizetett díj valóban méltányos és arányban áll a jogosultak kárával.

Konklúzió

Az Infosoc irányelv célja, hogy az információs társadalom fejlődésének elősegítése érdekében egy egész Európában egységes és rugalmas szabályozási keretrendszert hozzon létre. A szerzői jogi védelem alatt álló modern technológiák jogi kérdéseinek megítélésekor fontos, hogy az alkalmazott jogszabály ne váljon elavulttá és megpróbáljon lépést tartani a műszaki fejlődéssel. A fenti ítélet gyakorlatias szemmel nézi ezt a kérdéskört, szem előtt tartva az egyes felhasználói cselekményeket, azok beazonosíthatóságát és az esetlegesen okozott kár mértékét, így nem hozva lehetetlen helyzetbe sem a szolgáltatókat, sem a végfelhasználókat egy-egy új technológia használatának jogi szabályozásakor. Külön kérdésként merülhet fel, hogy az egyes tagállamok a nemzeti joggyakorlatuk kialakítsa során milyen méltányos díjakat fognak alkalmazni, hiszen az alkalmazott díjak adott esetben arányban állhatnak a tárolt mű típusával, hosszával és/vagy egyéb tulajdonságával, esetlegesen az előzetesen várható engedély nélküli másolások számával is.

[1] Ítélet: https://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?num=C-433/20

[2] Infosoc irányelv: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32001L0029&from=EN

[3] Az alapeljárásban a szerzői jogi törvény 42b. cikkének (1) bekezdése alapján.

[4] Ítélet: https://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?num=C-265/16

[5] „all media on which a protected work may be reproduced, including servers such as those used in cloud computing.”

BEREGSZÁSZI PATRICIA

magyar szabadalmi ügyvivő
partner

The post A felhőalapú adathordozók megítélésének joggyakorlata Európában appeared first on Danubia.

A Tanács 2021. május 26-án elfogadta a szervezett és súlyos bűnözés elleni intézményesített fellépés 2022–2025 közötti ciklus uniós prioritásait meghatározó következtetéseket, teendőket a Bűnügyi fenyegetések elleni európai multidiszciplináris platformon (EMPACT) keresztül. Ez az intézkedési terv kiemelten fontos célként nevesíti a gazdasági bűncselekmények között a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények, így az áruk és pénznemek hamisítása elleni uniós szintű küzdelmet.

A Tanács határozata mögött a szellemi tulajdon védelmében érdekelt felek, jogtulajdonosok és képviselőik közel kétéves egyeztetése húzódik. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának keretei között működő ún. European Observatory, amely szervezet a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos jogérvényesítés területén tölt be kiemelkedő szerepet, szintén részt vállalt annak megvizsgálásában, hogyan milyen módon lehetséges a leghatékonyabban támogatni e prioritás megvalósítását az EMPACT keretében.

Az EMPACT (European multi-disciplinary platform against criminal threats) a Bűnügyi fenyegetések elleni európai multidiszciplináris platform rövidítése. Ennek a multidiszciplináris, uniós kezdeményezésnek az a célja, hogy fellépjen azon bűncselekmények ellen, amelyekkel az Európai Unió napjainkban a legkiemelkedőbb szinten szembesülni kénytelen. Az EMPACT keretein belül az Európai Unió tagállamai, ügynökségei és más szereplők szorosan együttműködnek a kulcsfontosságú bűnügyi fenyegetések kezelésében, olyan eszközöket használva, mint a bűnüldözés elleni fellépéshez szükséges képzések és közös operatív intézkedések a bűnözői hálózatok, azok struktúráinak és üzleti modelljeinek felszámolására.

Források:

https://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-8665-2021-INIT/en/pdf

https://euipo.europa.eu/ohimportal/en/web/observatory/home

https://euipo.europa.eu/ohimportal/en/news/-/action/view/8720583?TSPD_101_R0=085d22110bab20002431617fc7fae6658b7fb9ca9af2844f78d595219f7368f94e3456b653b5ac9608d2fec6e5143000be2c6729211d8960ffda78f49efba42c95f9f8c2475c6a8ab7f3edc017c899dc15eda03e2ee2a8f64aef9ab63bde9c54

DR. KLAUBER ZSÓFIA

ügyvéd
partner

The post Határozott európai szintű fellépés a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények ellen appeared first on Danubia.

Vége az online meccsnézésnek is? És mi is a gond egyáltalán azzal, ha interneten keresztül követjük nyomon kedvenc versenyzőnk vagy csapatunk diadalmenetét, vagy éppen pokolra szállását? Van egyáltalán az uniónak bármilyen formában joga beleszólni abba, hogy mit nézünk?

Nos, járjuk körül egy kicsit a kérdést.

A szerzői jogi törvény 9. paragrafusa kimondja, hogy a szerzői jogi művekre vonatkozóan azok létrejötte pillanatától kezdve megilletik a szerzőt az alkotására vonatkozó személyi és vagyoni jogok. Ez azt jelenti a törvény 16. paragrafusa alapján, hogy a mű felhasználására vagy a felhasználás engedélyezésére kizárólag csak a szerző jogosult. Más szavakkal, a művet hasznosítani, a nyilvánossághoz közvetíteni, csak a szerző engedélyével szabad.

De nézzük meg, vajon egy futballmeccs, vagy egy teniszrangadó egyáltalán szerzői műnek minősül-e, és így a szerzői jog hatálya alá tartoznak-e.

Nos, a választ a kérdésre ugyancsak a szerzői jogi törvényben találjuk meg, melynek 1. paragrafusa tételes, de nem kimerítő listát közöl a szerzői jog hatálya alá tartozó alkotásokról. Ezek nem nevesítik a sporteseményeket, hisz ezek nem elégítik ki az alkotások említett paragrafus 3. pontjában foglalt szerzői jogi védelem keletkezésének azon kritériumrendszerét, miszerint a védelem a művet „a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg”.

Tehát azt már sikerült tisztáznunk, hogy a mérkőzés nem áll szerzői jogi védelem alatt. Akkor viszont mire fel akarják szabályozni a megnézhetőségüket?

A sportrendezvény lehet, hogy nem is áll szerzői jogi védelem alatt, azonban az ezekről készült felvételek már a szerzői jog hatálya alá tartoznak és megilleti őket a védelem. A szerzői jogi törvény nevesíti is az 1. § 8. bekezdésében, miszerint „az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, a filmelőállítók, valamint az adatbázis-előállítók teljesítményei védelemben részesülnek”.

Az élő sportesemények közvetítése jelentős bevételi forrást jelent a rendezvényszervezők számára, így gazdasági jelentőségük is igen jelentős. Nem véletlen, hogy míg az 1936-os Berlini Olimpiát, az első nagyszabású média sporteseményt a világon, nem utolsósorban a náci Németország birodalmi propagandisztikus erőfeszítéseinek köszönhetően hozzávetőleg 162 000 ember követhette televízión élő közvetítésben, addig 75 évvel később a 2012-es Londoni Olimpiai Játékok nézettsége már 4,8 milliárd főre rúgott, akik akár3D HD minőségben is követhették az eseményeket.[2] Ha megvizsgáljuk 1960-tól napjainkig a nyári olimpiai játékok élő közvetítésének jogaiból befolyt bevétel folyamatos növekedését, megállapíthatjuk, hogy a sport iparága folyamatosan egyre inkább a mozgóképes médiához kötött bevételektől függ.^{,[3], [4]}

Amennyiben az élő közvetítésekből befolyt összegekhez hozzászámítjuk még a következő nyári olimpiáig befolyt valamennyi közvetítési jogdíjból realizált bevételt, úgy az már a 2012-es Londoni Olimpia esetében is meghaladta a 8 milliárd USD összeget.[5]

A közvetítési jogok értékesítése a sport szektor kulcs bevételi forrásává lépett elő. Így az élő sportesemények közvetítése jelentős bevételi forrást jelent a rendezvényszervezők számára, így gazdasági szempontból is fontos szerepe van akár népgazdasági szinten is.

80%-a a tulajdonjogi bevételeknek mára már a közvetítési díjakból származik

Tehát tulajdonképpen a probléma nem az internetes közvetítéssel van, hanem a kalózközvetítésekkel.Ezeket a digitális közvetítéseket azonban igen gyakorta illegálisan osztják meg a releváns szakmai weboldalak, amelyek üzleti modellje előfizetéses díjakon vagy hirdetéseken alapul. Ez sérti a szellemi tulajdonjogokat, és biztonsági kockázatot jelenthet a felhasználók számára is, akik kártékony programoknak vagy adatlopásoknak lehetnek kitéve, ideértve a hitelkártya-csalásokat is – állítja vizsgálatában az EP jogi ügyekért felelős szakbizottsága.

A FIFA kimutatásai szerint már a 2010-es World Cup esetében is 18 227 esetben azonosítottak digitális kalózkodást, melynek 90%-át jelentették (16 486 esetben) a felhasználó generálta streamelt jogsértő tartalmak (UGC streams). [6]

Láthatjuk a Londoni Olimpia élő közvetítésből, valamint valamennyi közvetítésből befolyt jogdíjbevételek arányainak összehasonlításából, hogy az élő sportközvetítéseknek időben igen korlátozott gazdasági értéke van, aminek jelentős hányada lényegében az esemény időtartamára koncentrálódik. A kalózkodás elleni valós idejű, azaz real time fellépésre éppen ezért óriási szükség lenne, ám ezzel szemben csak korlátos lehetőség áll rendelkezésre. (Megjegyezzük, hogy a fenti 2010-es FIFA World Cup esetében a 16, 5 ezer online élő közvetítési streamek 77%-át sikerült már a mérkőzés ideje alatt technikai eszközökkel elérhetetlenné tenni. [7])

Mivel azonban a közvetlen technikai beavatkozáson kívül az ilyen jellegű kalózkodás elleni jogi eljárások hosszúak és nem alkalmazhatók azonnal, ezért nem nevezhetőek túlzottan hatékonynak, visszatartó erejűnek sem. A jogi ügyekért felelős szakbizottság képviselői úgy vélik, a legjobb megoldás a kalózadások azonnali megszüntetése.

Éppen a Covid járvány és az azzal kapcsolatos rendezvényszervező ipart érintő egészségügyi megszorítások, melyek a jegyértékesítésből származó, igaz csökkenő jelentőségű, de szükségben mégis életmentő bevételforrásának kiesése tűnik, hogy végül beavatkozásra sarkalja az EP-t.

„Mivel a sportegyesületek jelenleg nem tudnak jegyeket eladni, meg kell védenünk az egyetlen lehetőségüket a jövedelemszerzésre, ez pedig nem más, mint a digitális közvetítési jogok után járó bevételek.”

• jelentette ki Adrián Vázquez Lázara EP képviselő. [8]

Az EP jogi ügyekért felelős szakbizottsága április 13-án jóváhagyott jelentése az élő közvetítésekkel kapcsolatban a meglévő jogok kiterjesztését szorgalmazza, melynek javaslata szerint a kalózközvetítések eltávolítására azok felfedeztét követő legfeljebb 30 percben kerülhessen sor. A bizottság másik javaslat, hogy kerüljenek kijelölésre olyan megfigyelő szervezetek, akik jogosultak a kalózközvetítések ilyetén történő megjelölésére, mely jelzés alapján a stream azonnali hatállyal eltávolíthatóvá válna.

Felmerül azonban, hogy ezek a szabályok nem vonatkozhatnak a helyszínről élőben megosztott tartalomra vagy a közönség által készített felvételekre, mivel ez nem sért szerzői jogot, és szerves része a rajongói kultúrának.

A jelentés és javaslatainak elfogadásáról májusban szavaz az Európai Parlament ülése.

Összefoglalásul tehát a cikk címében feltett kérdésre a válasz úgy hangzik, hogy a sportesemények online közvetítésével az égvilágon semmi probléma nincs. A gondot a jelentős gazdasági veszteséget okozó kalóz tartalommegosztásokkal van, melyek ellen az EU hatékonyabb fellépést tervez.

Jelen sorok írója úgy véli, hogy a korábban leírtakból látszik, hogy a műszaki megoldás rendelkezésre áll a jogsértő streaming szolgáltatások azonnali eltávolítására. Továbbá a sporteseményekről készülő élő közvetítések szerzői jogainak érvényesítésére a jogszabályok jelenleg is lehetőséget biztosítanak, legfeljebb a megfelelő támogató jogérvényesítési eljárások szorulhatnak gyorsabb adminisztratív átfutási időtartamúra alakításra. A kalóz tartalmak felfedezése szolgáló humánerőforrás ugyancsak szűk keresztmetszete lehet a jogérvényesítés hatékonyságának, hisz a jogsértő tartalmak felkutatása lényegében arra a másfél – kétórás időtartamra korlátozódik, amíg az esemény a valós életben is tart. nem véletlen, hogy ezért is kíván a szakértő javaslat megfigyelő szervezeteket bevonni és felhatalmazni a jogsértő streamingek felkutatására és „kilövésre való megjelölésére”. Ám az igazi megoldást véleményünk szerint a mesterséges intelligencia (MI) bevonása jelentheti a világháló óriási adattömegének átfésülésében. Hisz tudjuk, hogy hasonló jelleggel már évek óta bizonyíthatóan hatékonyan bevethetőek a MI rendszerek pl. a titkosszolgálatok tartalomfigyelési gyakorlatában. Így a többi csak szándék és forrás kérdése lehet.

[1] https://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20210408STO01625/hatarozott-fellepes-a-sportesemenyek-kalozkozvetitese-ellen

[2] https://www.wipo.int/wipo_magazine/en/2013/02/article_0005.html

[3] https://www.wipo.int/wipo_magazine/en/2013/02/article_0005.html

[4] https://www.statista.com/statistics/265030/summer-olympics-broadcasting-revenue/

[5] https://www.sportcal.com/pdf/gsi/sportcal_issue26_6-9.pdf

[6] https://www.wipo.int/wipo_magazine/en/2013/02/article_0005.html

[7] https://www.wipo.int/wipo_magazine/en/2013/02/article_0005.html

[8] Adrián Vázquez Lázara EP képviselő tárgyban tett nyilatkozatáról közzétett video, © European Union 2021: https://multimedia.europarl.europa.eu/hu/challenges-of-sport-events-organisers-in-the-digital-environment-vote-statement-vazquez-lazara_I204130-V_v

The post Mi a baj az online meccsközvetítésekkel? appeared first on Danubia.

A MI fogalmának meghatározása, illetve annak jogi szabályozása a legtöbb jogrendszerben ezidáig nem valósult meg.

A jelenleg hatályos magyar jogszabályi háttér sem definiálja a mesterséges intelligencia fogalmát, így azokat számítógépi programoknak, illetve szoftvereknek tekintjük. A szerzői jogi törvény (Szjt.) 1. § (2) bekezdés c) pontja alapján a szoftver egy számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció.

Másfajta megközelítésben vizsgálva, egy mesterséges intelligencia gyenge vagy erős mesterséges intelligencia lehet. A gyenge MI-n alapuló eszközök csak úgy tesznek, mintha intelligensek lennének, azonban ennek alátámasztása nem bizonyított, míg az erős MI-ra épülő eszközök önállú tudattal rendelkező entitások. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyenge MI olyan szoftverek formájában valósul meg, melyek közvetlen emberi beavatkozás nélkül nem alkalmasak a rendeltetésüknek megfelelő feladat elvégzésére. Ezzel szemben az erős MI-n alapuló eszközök minimális emberi interakcióval vagy akár anélkül is képesek gondolkodást igénylő feladatok ellátására.

A technika jelenlegi állása szerint a mesterséges intelligenciát használó eszközök lényegében a gyenge MI szintjét érik el, így azok törvényi szabályozása a szoftvereknél alkalmazható jogi normákból levezethető. A jövőben az önálló tudattal rendelkező, erős MI-t alkalmazó entitások jogi szabályozása válhat szükségessé, mivel működési mechanizmusuk miatt célszerű lehet azok különös törvényi szabályozása.

A jelenleg fejlesztett, MI-vel működő szoftverek egyre inkább képesek az önálló problémamegoldásra, így működtetésükhöz is egyre kevesebb emberi beavatkozás szükséges. Ez felveti azt a kérdést, hogy a feladatok kvázi emberi beavatkozás nélküli elvégzésével, az erős MI önálló jogalanynak tekinthetők-e? Habár az önálló jogalanyiság megítélése számos területen vizsgálható, a továbbiakban csak a szerzőség kérdéskörét tekintjük át.

Tegyük fel, hogy egy önállóan gondolkodó, erős MI-t alkalmazó eszközt olyan kreatív munka, például művészeti alkotás, irodalmi vagy zenei mű megalkotása céljából hoznak létre, mely alkotás egyéni, eredeti jelleggel rendelkezik. Létrejönnek szerzői jogok a mű kapcsán, mivel az megfelel bizonyos szerzői jogi kritériumoknak (Szjt. 1. § (1)-(3))? Ebben az esetben kit tekinthetünk szerzőnek? A szoftver megalkotóját vagy magát a mesterséges intelligenciát?

A kérdés megválaszolásához először egy MI-vel működő szoftver működését kell megvizsgálni. A gondolkodást igénylő feladatok megoldására alkalmas számítógépi programok ún. tanuló algoritmusok használatával tudnak jövőbeni döntéseket hozni. A tanuló algoritmusok egy előre meghatározott bemeneti adathalmaz alapján összefüggéseket, hipotéziseket alkotnak. A szoftver ezeket a tanult hipotéziseket új, korábban még nem látott adatokon is alkalmazza és ez alapján hoz önálló, független döntéseket.

A humán faktor az erős MI esetében legalább az alábbi lépéseknél nélkülözhetetlen: a szoftver által megoldandó feladat megfogalmazása, a számítógépi program megalkotása, a tanuló, bemeneti adathalmaz kiválasztása, adott paraméterek beállítása, illetve a tanult hipotézis alapján generált kimenet (eredmény) értékelése.

A szerzőség kérdésénél kétféle megközelítés lehetséges. Egyrészt tekinthetjük szerzőnek a mesterséges intelligenciát, azonban a szerzői joggal védett alkotásokat számos ország jogrendszere csak humán szerzőknél ismeri el. Többek között az USA, Ausztrália, Európa esetjogában is megjelennek olyan döntések, melyben kimondják, hogy nem ember által alkotott művek nem tartozhatnak szerzői jogi védelem alá.

A másik nézőpont alapján a szerzőség a szoftvert létrehozó természetes személyt illeti meg, így szerzői jogok keletkezhetnek az egyéni, eredeti jellegű alkotások tekintetében. Ezt a nézőpontot támogató döntések születtek Hongkongban, Írországban, Indiában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban.

A hatályos magyar szabályozás értelmében a szerzői jog azt illeti meg, aki a művet megalkotta (Szjt. 4. § (1) bekezdés). Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szerzőséghez kapcsolódó vagyoni jogok kivételes esetekben átruházhatók és átszállhatnak (Szjt. 9. § (6) bekezdés), de a személyhez fűződő jogok kizárólag a művet megalkotó személyt illetik meg. Másrészt, ebből az is következik, hogy a szerző csak természetes személy lehet.

A normaszöveg értelmezése alapján nem ember által, például állat vagy számítógép által létrehozott alkotások nem részesülhetnek szerzői jogi oltalomban. A magyar szabályozás tehát a második nézőponthoz igazodik, azaz a programot készítő természetes személyt tekinti szerzőnek. A számítógépi programot csak egyfajta segédeszköznek tekinti, ami a cél eléréséhez nélkülözhetetlen, például ahogy az analóg technikával készített fotóművészeti alkotás sem jöhetne létre fényképezőgép, fotópapír, film, vegyszerek és laboreszközök nélkül. A Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez (szerk.: Gyertyánfy, 2014.) című kiadvány megfogalmazása szerint: „Még akkor is az ember alkot, ha a gép messzemenően kiszolgálja”.

Fontos megjegyezni, hogy a magyar törvények alapján a szerzői jogok és a szerzőség keletkezéséhez nincs szükség külön jogi aktusra. Ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek kell tekinteni, akinek a nevét ilyenként a művön a szokásos módon feltüntették. Ha a szerző nem tüntette fel a nevét, a szerzőséget alátámaszthatja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által vezetett, közhiteles önkéntes műnyilvántartást igazoló közokirat vagy közös jogkezelő szervezet által kiállított teljes bizonyító erejű magánokirat. Amennyiben a fenti esetek egyike sem alkalmazható a szerzőség alátámasztására, az ellenkező bizonyításáig a művet először nyilvánosságra hozó személyt kell szerzőnek tekinteni (Szjt. 94/B. §).

A jövőben a mesterséges intelligencia fejlődésével az annak felhasználásával létrehozott kreatív alkotások minősége is egyre jobb lesz. Várhatóan egyre kisebb lesz a különbség az ember és a gép által alkotott művek között, így annak az eldöntése is nehézségbe ütközhet, hogy egy adott alkotást ember vagy gép hozta-e létre. Ez felveti a mesterséges intelligencia által készített alkotások, illetve a szerzői jogok egységes szabályozásának szükségességét, valamint előrevetíti az önállóan cselekvő mesterséges entitások jogalanyiságának meghatározását.

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!

Beregszászi Patrícia
szabadalmi ügyvivőjelölt
molekuláris bionikus mérnök
okl. biotechnológus

The post A mesterséges intelligencia mint szerző appeared first on Danubia.

A piac „liberalizálásában”, felnyitásában – szellemi tulajdonjogi licencia (felhasználási engedély) megfelelő áron való vételében – érdekelt vállalatnak érdemes ismernie azokat a helyzeteket, amikor jobb eséllyel kérhet a jogtulajdonostól licenciát, ha megtámasztja kérését versenyjogi érveléssel is. A jogtulajdonosnak pedig fontos információ, hogy mikor érdemes eleget tennie a felhasználási engedély iránti kérésnek, és mikor tagadhatja meg azt anélkül, hogy versenyhatóság előtti eljárást, bírságot, vagy bíróság előtti kártérítési pert kockáztatna.

Miért lehet indokolt a jogtulajdonos licencia-adásra kötelezése?

A szellemi tulajdonjogok alapvető funkciója, hogy egy bizonyos időszakra nézve kizárólagosságot – törvényes monopóliumot – nyújtsanak egy adott technológia, mű, formatervezési megoldás hasznosítására. E monopólium gazdasági célja az, hogy ezen innovációs eredmények létrehozásához szükséges befektetések megtérüljenek. Könnyű ugyanis belátni, hogy ha pl. egy évtizedes kutatással, kísérletezéssel kifejlesztett gyógyszermolekulát nem védene szabadalom, vagy egy jelentős befektetéssel létrehozott adatbázist nem védene szerzői jog, és azokat a versenytársak szabadon lemásolhatnák, akkor piaci alapon nem térülne meg az innováció. Ez pedig fékezné a technológiai haladást.

Másfelől viszont az is fékezheti egy adott gazdasági terület fejlődését, ha a szellemi tulajdonvédelem „túlszabályoz”: ha stratégiai jelentőségű megoldásokon egy-egy vállalat monopoljoga áll fenn, és e vállalat nem hajlandó licencia adására, akkor ez minden olyan további piacon is visszaveti vagy kizárja a versenyt, ahol szükség lenne az adott megoldás alkalmazására.

A versenyjogi szabályozás feladata, hogy gátat vessen annak a nemkívánatos jelenségnek, hogy egy – valóban sikeres – innovációs eredményen fennálló monopoljogokra támaszkodva a jogtulajdonos vállalat más, kapcsolódó, és eleddig versenyző piacokat is monopolizáljon, kiszorítva onnan minden más piaci szereplőt és akadályozva a technológiai haladást. Az ilyen piaci magtartás erőfölénnyel való visszaélésnek minősülhet, és az ilyen módon terjeszkedni kívánó jogtulajdonost a versenyhatóság bírság fizetésére és licencia-adásra kötelezheti, illetve bíróság is megállapíthatja kártérítési kötelezettségét.

Ezzel kapcsolatosan mind a magyar versenytörvény, mind az EU működéséről szóló szerződés[1] megállapítja, hogy egy erőfölényben levő vállalat számára tilos a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a végső üzletfelek kárára korlátozni, és tilos indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától. Erőfölényben pedig akkor van egy vállalat, ha gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, ami különösen akkor állhat fenn, ha a vállalat magas piaci részesedéssel (30% feletti) rendelkezik, illetve amikor egy stratégiai megoldáson fennálló szellemi tulajdonjog a vállalatot monopolhelyzetbe (100%-os piaci részesedés) hozza.

Mikor kötelezhető a jogtulajdonos licencia-adásra, illetve a piac felnyitására?

Az európai jogesetek körében az egyik első, licencia-adásra való kötelezést érintő ügy az IMS Health[2] és az NDC Health vállalatok közötti jogvita volt. Az IMS gyógyszeripari vállalatok számára gyűjtött eladási adatokat – többek között – Németországban. Az adatokat egy olyan, 1860 elemből álló struktúrába tagolta (brick structure), amelynek építőelemei a német területi közigazgatási felosztáshoz és postai irányítószámokhoz igazodtak, és egy-egy földrajzi területet fedtek le. Az IMS egyfelől értékesítette a struktúrát további vállalkozásoknak, másfelől azt ingyenesen is elérhetővé tette gyógyszertárak és orvosi rendelők számára, így az sztenderd megoldássá vált. Az NDC később lépett piacra, és szintén regionális gyógyszereladási adatokat kezdett értékesíteni. Hamar szembesült azzal, hogy a vásárlók olyannyira hozzászoktak az 1860 egységből álló brick structure – höz, hogy csak ebben a formátumban vették át az értékesítési adatokat. Így az NDC elkezdte azokat a IMS-éhez nagyon hasonló struktúrában forgalmazni.

Ezt a struktúrát azonban az IMS szerzői jogai védték. Az NDC hiába kért licenciát (felhasználási engedélyt) e szerzői jogokra vonatkozóan, az IMS azt megtagadta, és e jogok megsértése (bitorlása) miatt pert indított az NDC ellen. Az NDC-t a bíróság elsőfokon el is tiltotta az 1860 elemből álló struktúra használatától. Az NDC azzal védekezett, hogy a licencia megtagadása erőfölénnyel való visszaélésnek minősül. Az ügyben végül az EU Bírósága adott támpontokat annak megállapításához, hogy mikor jelent a licencia megtagadása erőfölénnyel való visszaélést.

Hasonló tényállásról kellett az EU Törvényszékének állást foglalnia a Microsoft ügyben is.[3] A Microsoft-ra az EU Bizottsága azért szabott ki bírságot, mert megtagadta a Windows PC operációs rendszer és a versenytársak által fejlesztett, munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerek közötti kapcsolatot (interoperabilitást) lehetővé tevő információk kiadását a versenytársak felé. Az információkat a Microsoft szerzői jogai védték, illetve azok üzleti titkot képeztek. A Bizottság – és később az EU Törvényszéke – azonban megállapították, hogy a Microsoft a PC operációs rendszerek piacán levő erőfölényét (amely a Windows rendszer meghatározó piaci részesedéséből fakadt) terjesztette ki egy másik piacra (a munkacsoportszerverekhez való operációs rendszerekre) azzal, hogy megtagadta az információk kiadását. A Bizottság határozata – amit az ítélet nagyrészt helyben hagyott – a bírságon túl arra is kötelezte a Microsoftot, hogy adjon hozzáférést az interoperabilitási információkhoz, ideértve az adott esetben fennálló szellemi tulajdonjogokra való licenciát is.

Megjegyzendő, hogy önmagában a licencia-adás megtagadása nem minősül erőfölénnyel való visszaélésnek, az csak rendkívüli körülmények fennállása esetében állapítható meg. Az IMS Health és a Microsoft ítéletekből kirajzolódnak azok a tényezők, amik alapján eldönthető, hogy jelen vannak-e azok a rendkívüli körülmények, amik folytán a jogtulajdonos bizonyos szellemi tulajdonjog által védett technológiára, megoldásra, műre köteles licenciát adni. Ezek az alábbiak:

• a licencia-adás megtagadása olyan technológián, megoldáson, művön fennálló szellemi tulajdonjogra vonatkozik, amely nélkülözhetetlen valamilyen üzleti tevékenység folytatásához egy másik termék vagy szolgáltatás előállításának piacán;
• a megtagadás minden hatékony versenyt kizár ezen a második (szomszédos vagy vevői) piacon;
• a megtagadás megakadályozza egy olyan új termék megjelenését vagy meglevő termék további előállítását, ami különbözik a jogtulajdonos termékétől, és amelyre (potenciális) fogyasztói kereslet van;
• a megtagadás objektív módon nem igazolható.

A fenti tesztet az EU tagállamok versenyhatóságai és bíróságai kötelesek alkalmazni. Így tett a német versenyhivatal (Bundeskartellamt) is, amikor azt vizsgálta, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB)[4] visszaélt-e erőfölényével akkor, amikor az olimpia játékok időszakában rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem teljesíthető feltételek mellett tette csak lehetővé, hogy a német sportolók a játékokon saját magukról készült képi anyagokat reklám-célokra felhasználják, ideértve a szponzori szerződések által érintett, közösségi médiában való megosztásokat is. Különösen az okozott a sportolók – és a szponzori oldalon álló sportszergyártók – körében elégedetlenséget, hogy a sportolók győzelmük pillanatában vagy a díjátadón készült képeket sem oszthatták meg közösségi oldalaikon, pl. instagram és twitter profiljukon. Ezek ugyanis előre nem látható események voltak, amiket értelemszerűen nem lehetett előre engedélyeztetni a NOB egyébként is igen restriktív feltételei szerint.

A NOB számos olyan kizárólagos joggal rendelkezik, amelyek licenciájára szükség lett volna a sportolók szponzori szerződéseiben foglalt reklámozási tevékenységéhez. Így például a NOB tulajdonában áll a Rio 2016 és a Tokyo 2020, valamint a 2016 számot tartalmazó ábrás védjegy. Kizárólagos (többek között szerzői) jogai vannak a NOB-nak az olimpiai helyszíneken készült, sportolókat megjelenítő képanyagok tekintetében is.

A német versenyhivatal az IMS-Microsoft teszt alapján két piacot határozott meg. Az első piac az olimpiai játékok szervezését és marketingjét (jegyeladások, média és reklámozási jogok eladása) fedte le. Ezen a piacon a NOB-nak és a nemzeti olimpiai bizottságoknak együttes erőfölénye állt fenn, tekintettel kizárólagos jogaikra, amelyek révén monopolhelyzetbe kerültek. Másik piac a sport szponzorálás piaca, amin számos szereplő versenyez. A versenyhivatal megállapította, hogy a két piac egymáshoz kapcsolódik: a NOB első piacon fennálló kizárólagos jogainak gyakorlása jelentősen akadályozza a második piacon a versenyt, és megnehezíti a sportolók számára, hogy új szponzorokat találjanak. Ezzel kapcsolatban a megkérdezett sportolók 63%-a állította, hogy a NOB versenykorlátozó gyakorlata miatt nem sikerült bizonyos szponzori szerződéseket megkötnie.

A német versenyhivatal arra az előzetes megállapításra jutott, hogy a kizárólagos jogokat illetően a felhasználási engedély megtagadásával (illetve nehezen teljesíthető vagy teljesíthetetlen feltételekhez kötésével) a NOB és a nemzeti olimpiai bizottságok visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Megállapította e testületek számára azt a kötelezettséget, hogy tűrjék a sportolók és szponzoraik egyéni reklám célú hirdetését az olimpiai játékok alatt olyan képi anyagokkal, amik olimpiai helyszíneken készültek, továbbá jelentősen csökkentette azon szavak, megjelölések körét, amiket a sportolók nem használhatnak fel hirdetéseikben.

Noha a fenti példák jobbára a szerzői jog által nyújtott monopoljogok korlátozására vonatkoznak, fontos megemlíteni, hogy más szellemi tulajdonjogok gyakorlása során is ugyanez a teszt alkalmazandó. Így például a Huawei ítéletben[5] az EU Bírósága megállapította, hogy egy adott szabványnak való megfeleléshez alapvetően szükséges szabadalomra (standard essential patent) nézve a jogtulajdonosnak bizonyos feltételek mellett licencia-adási kötelezettsége van, sőt, ezen túlmenően az is erőfölénnyel való visszaélés, ha a jogtulajdonos rögtön bitorlási pert indít a másik fél ellen, anélkül, hogy előtte felszólítást küldene. A Volvo ügyben[6] pedig az autóalkatrészeken fennálló design jogok gyakorlását vizsgálta az EU Bírósága, különösen abból a szempontból, hogy az alkatrészellátás megtagadása ne lehetetlenítse el a márkaszervízektől független autójavítók működését.

Gyakorlati kérdések

Amikor egy piacnyitásban érdekelt vállalat és a jogtulajdonos között vita keletkezik, a legelső eldöntendő kérdés az, hogy a szellemi tulajdonjog által nyújtott védelem (monopoljog) valóban fennáll-e az adott felhasználásra vonatkozóan. Itt egyrészt meg kell vizsgálni a jogtulajdonos által felhozott szellemi tulajdonjog terjedelmét. Szabadalmak esetében ez a vizsgálat arra irányul, hogy a szabadalom igénypontjai (a leírás fényében értelmezve) kiterjednek-e egyáltalán arra a felhasználásra, ami a piac felnyitásában érdekelt vállalkozás számára szükséges. A szerzői jog esetében is meg kell vizsgálni, hogy a jogtulajdonos által hivatkozott szerzői jog lefedi-e az adott felhasználás által érintett elemet. Ha az adott szellemi tulajdonjog által nyújtott monopoljog nem terjed ki arra az elemre, megoldásra, amit a piac felnyitásában érdekelt vállalat használ, akkor azt a vállalat szabadon alkalmazhatja.

Ha úgy tűnik, hogy a felhozott szellemi tulajdonjog kiterjed arra az elemre, megoldásra, amit a piac felnyitásában érdekelt vállalat használni kíván, akkor regisztrált szellemi tulajdonjogok (szabadalmak, használati minták, design jogok, védjegy) esetében megsemmisítés vagy törlés is kérhető a szellemi tulajdoni hivatal előtt (SZTNH vagy EUIPO). A megsemmisítés vagy törlés esélyeiről mind a jogtulajdonosnak, mind a piacnyitásban érdekelt vállalatnak érdemes tájékozódnia. Ha a monopoljog sérülékenynek tűnik, akkor a piacnyitásban érdekelt félnek mérlegelnie kell, hogy egy kisebb összegű licencdíjat ajánl-e, vagy megpróbálkozik a monopoljog felszámolásával. A jogtulajdonos számára pedig megfontolandó, hogy – licencdíj mellett vagy anélkül – inkább egy olyan koegzisztencia-megállapodásra törekszik, aminek nyomán a másik fél nem vitatja a jövőben a szellemi tulajdonjogot, így azt biztonságban tudhatja és legalább harmadik személyekkel szemben érvényesítheti.

A fenti kérdések tisztázása a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó joganyag alapján történik. Ha a szellemi tulajdonjog fennáll, és a felhasználni kívánt elem beletartozik annak monopoljoggal védett terjedelmébe, akkor átlépünk a versenyjog területére. Előkerül az a kérdés, hogy erőfölénnyel való visszaélést valósít-e meg a jogtulajdonos akkor, amikor megtagadja a licencia-adást.

A versenyjogi értékelésben az első feladat az érintett piacok meghatározása. Egy piacot alkotnak mindazon termékek, szolgáltatások, amelyek a fogyasztó szemszögéből helyettesíthetők, tekintettel jellemzőikre, árukra és gazdasági céljukra. Egy adott cél elérésére alkalmas technológiák, szerzői jog által védett művek is releváns piacot alkotnak, hiszen azok licence, mint termék, értékesíthető az azt felhasználó vállalkozások felé.

Amikor az erőfölénnyel való visszaélés licencia-adás megtagadásában jelenik meg, mindig két piacot kell azonosítani. Az egyik – a beszállítói piac (upstream piac, beszerzési piacnak és értékesítési láncban feljebb levő piacnak is fordítják) – az a piac, amelyiken a jogtulajdonos erőfölényét ki kell mutatni. Ez mindenképpen megvalósul akkor, ha a szellemi tulajdonjog által nyújtott monopoljog olyannyira alapvető megoldást fed le, aminek az adott technológia vagy egyéb input piacán nincs alternatívája, így ezen a piacon a jogtulajdonos 100%-os piaci részesedéssel bír. Így például az IMS Health ügyben nem volt valós alternatívája a szerzői jog által védett brick structure-nek, a Microsoft windows operációs rendszer szintén megkerülhetetlen tényező minden más szoftver piacán is az interoperabilitás miatt. Hasonlóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is erőfölényben volt az olimpiai játékok szervezése és marketingje piacán.

Mivel licencia adási kötelezettség csak az erőfölényben levő vállalkozást terheli, a jogtulajdonos értelemszerűen tág piaci definíciót szokott javasolni, amibe beletartoznak más technológiák, megoldások is. Így növelhető annak az esélye, hogy a versenyhatóság vagy a bíróság nem állapít meg erőfölényt, mivel egy tágabb piacon kisebb a jogtulajdonos piaci részesedése. Így tett pl. a Bundeskartellamt előtti ügyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, amely azzal érvelt, hogy az érintett piac nemcsak az olimpiai játékok szervezésére korlátozódik, hanem magában foglalja pl. a Labdarúgó Világbajnokságot, az UEFA kupákat, a Forma 1 versenyeket, és a Tour de France versenyt is. Ezt azonban a német versenyhivatal elutasította, mivel a hirdetési lehetőségek szempontjából nem tartotta őket helyettesíthetőnek. A versenyben érdekelt vállalat pedig érthetően szűk piaci definíciót javasol, amiben egyértelműen látszik a jogtulajdonos magas piaci részesedése, adott esetben monopolhelyzete (100%-os piaci részesedés). Mindkét pozícióból nézve fontos, hogy az adott területen született precedensekkel alá lehessen támasztani a javaslatot, illetve le kell vezetni a megfelelő piaci definíciót a technológiák, megoldások helyettesíthetőségét elemezve.

A második piac az, amelyen a jogtulajdonos és a piacnyitásban érdekelt vállalat versenyeznek, és általában az első piachoz képest lejjebb van az előállítási láncolatban, ún. vevői piac (downstream market). A licencia-adás megtagadása különösen akkor jelenthet erőfölénnyel való visszaélést, ha a jogtulajdonos a beszállítói piacon fennálló monopoljogát egy eleddig versenyző piacként működő vevői piacra igyekszik kiterjeszteni.

Ha a piac felnyitásában érdekelt fél végül eléri, hogy felhasználási engedélyt kapjon, akkor a következő kérdés, hogy az lehet-e ingyenes, vagy pedig licencdíjat kell fizetnie, továbbá rögzítendő a licencdíj mértéke. Világos, hogy ha a díj túlzott mértékű, akkor a második piacon nem valósulhat meg tényleges verseny, hiszen egy ekkora költségkomponens mellett nem végezhető gazdaságosan a második piachoz tartozó tevékenység. Az erőfölényben levő vállalatnak tehát tisztességes, ésszerű és nem diszkriminatív (FRAND) licencdíj mellett kell felhasználási engedélyt adnia, amit a felek megállapodásának hiányában bíróság is megállapíthat.

Jellemző, hogy az erőfölénnyel való visszaélést megalapozó különleges körülmények mérlegelésénél a versenyhatóság vagy a bíróság a jelen írás elején vázolt alapelvekre is támaszkodik. Mekkora innovációs erőfeszítést, befektetést igényelt a szellemi tulajdon által védett technológia, megoldás kifejlesztése, létrehozása? Indokolt-e a licencia megtagadása annak elérése végett, hogy a jogtulajdonos befektetése megtérüljön, vagyis a szellemi tulajdonjog betöltse alapvető funkcióját? Valóban megszünteti, vagy jelentősen korlátozza a versenyt a második piacon a licencia megtagadása? Akadályozza-e a jogtulajdonos második piacon való terjeszkedése a technológiai vagy tudományos haladást? És főként: mindez a fogyasztók szempontjából jelent-e hátrányt, vagy épp ellenkezőleg, bizonyos fogyasztói előnyökkel is kecsegtet?

Ahogyan a technológiai haladással, digitalizációval, tartalmak megosztásával egyre sűrűbbé válik a szellemi tulajdonjogok szövedéke, úgy növekszik a fontossága annak, hogy a gazdasági szereplők tisztán lássanak: mely termékek, szolgáltatások esetében adnak kizárólagosságot a szellemi tulajdonjogok, és melyek azok a piacok, amelyeken a jogtulajdonosnak osztoznia kell a versenytársaival.

Dr. Łuszcz Viktor
ügyvéd
partner

[1] Kiegészítve a vonatkozó EU bírósági esetjoggal.

[2] Az EU Bírósága C‑418/01 IMS Health kontra NDC Health ügyben hozott ítélete [EU:C:2004:257].

[3] Az EU Törvényszéke T‑201/04 Microsoft kontra Bizottság ügyben hozott ítélete [EU:T:2007:289].

[4] A Bundeskartellamt határozata a B 2 – 26/17 ügyben [2019. február 25].

[5] Az EU Bírósága C‑170/13 Huawei kontra ZTE ügyben hozott ítélete [EU:C:2015:477].

[6] Az EU Bírósága 238/87 Volvo kontra Veng ügyben hozott ítélete [EU:C:1988:477].

The post Amikor a „levédetés” nem jelent kizárólagos jogot – licencia-adásra való kötelezés a versenyjog eszközeivel appeared first on Danubia.

A kiindulási eset

Az ítélet tényállása szerint a holland Tom Kabinet Holding egy weboldalt üzemeltetett, ahol kezdetben használt e-könyvekkel lehetett kereskedni. Ettől a bíróság eltiltotta, szerzői jogsértésre hivatkozva. Ekkor a Tom Kabinet egy olyan „olvasóklubot” hozott létre, ahol a tagok egy adott pénzösszeg fejében használt e-könyvekhez jutnak hozzá, mely e-könyveket a Tom Kabinet vásárolt meg, vagy kapta meg ingyenesen a tagoktól (ebben az esetben a tagok átadták a letöltésre szolgáló linket, és nyilatkoztak, hogy nem őriztek meg másolatot. Ezt követően a Tom Kabinet letöltötte az e-könyvet, és ráhelyezte a saját vízjelét). A klubtagság havidíjat kellett fizetniük  a tagoknak,, és ezt megfizetve a tag e-könyveket vásárolhatott . A tag által a klub részére ingyenesen átengedett könyvek után a tag a tagdíjból kedvezményre volt jogosult.

Később ismét változott a koncepció. A havidíj megszűnt, helyette kreditpontokat kellett összegyűjteni, amit akkor kaptak meg, ha ingyenesen vagy ellenérték fejében e-könyvet ruháztak át a Tom Kabinetnek. Továbbá az e-könyvek vásárlásakor is lehetett kreditet vásárolni. Bár a döntésből nem derül ki, hogy miért került sor a működési modell átalakítására, de feltételezhető, hogy a jogszabályoknak való megfeleltetés volt a cél.

Az egyik holland szerzői jogi egyesület pert indított, arra hivatkozva, hogy a Tom Kabinet engedély nélküli nyilvánossághoz közvetítést valósít meg.

A bíróságok véleménye

A holland bíróság az EU Bíróságához fordult. Az EUB úgy fogalmazott, hogy a központi kérdés gyakorlatilag az, hogy egy elektronikus könyv állandó használatra történő letöltését lehetővé tévő szolgáltatás „nyilvánossághoz közvetítésnek” vagy „nyilvános terjesztésnek” minősül-e. Ez azért fontos, mert a nyilvános terjesztés esetén megvalósulhat a jogkimerülés, és a szerző nem léphet fel vagyoni igénnyel.

Az ítéletben a Bíróság megvizsgálta a hatályos jogszabályokat és azok indoklását, illetve az ítélkezési gyakorlatot. Igen alapos vizsgálatra volt szükség, mivel a konkrét kérdést nem szabályozta jogszabály.

Továbbá – ahogy azt az Európai Bizottság is már megállapította – a lehívásra hozzáférhetővé tétel nyilvánossághoz közvetítésnek tekinthető, mégpedig azon esete is, amikor egymástól független személyek, különböző időpontokban és helyeken férnek hozzá a szerzői műhöz.

A vizsgálat alapján a jogszabályok is igyekeznek a szerző érdekében minél szélesebb kört a nyilvánossághoz közvetítés fogalmába belefoglalni, akkor is, ha az nem hagyományos típusú felhasználás. A terjesztést pedig a fizikai formában megjelent szerzői művekre korlátozza. Így a jogkimerülés is ezek esetében tud megvalósulni. Hozzá kell tenni, számítógépes programok esetén a szabályozás nem kezeli eltérően a fizikai példányokat és az elektronikus változatokat, de amíg ebben az esetben nincs különbség egy használt CD és egy használt elektronikus számítógépes program között, addig a könyvek esetében igenis eltér egy használt papír alapú könyv, és egy használt e-könyv.

A nyilvánossághoz közvetítésbe beletartozik az is, amikor a nyilvánosság tagjai oly módon férnek hozzá, hogy a hozzáférés helyét és idejét maguk választják meg. Ráadásul nem lényeges, hogy ténylegesen megtörténik-e a hozzáférés, elég maga a lehetőség.

A jelen ügyben a hozzáférés megvalósult, hiszen bárki tudott regisztrálni, és letölteni a weboldalról. Ugyan a nyilvánosság mértékére van egy, a joggyakorlat által megállapított hozzávetőleges határ, vagyis hogy legalább hány ember esetében beszélhetünk nyilvánosságról, de jelen esetben bárki tudott regisztrálni, és nem volt olyan műszaki intézkedés, ami lehetővé tette volna, hogy valamely műnek csak egyetlen példánya legyen letölthető az alatt, amíg a mű felhasználója ahhoz ténylegesen hozzáfér. Valamint arra sem alkalmaztak semmilyen műszaki korlátot, hogy a hozzáférési időszak lejártát követően a felhasználó ne használhassa többé a letöltés lehetőségét. Ráadásul fontos, hogy a jelen feltételek mellett a Tom Kabinet letöltési rendszeréhez egyidejűleg és egymás után is hozzá tud férni meghatározhatatlan számú ember.

Egy új működési modell esetén nem lehet úgy tekinteni, hogy a szerző nyilvánossághoz közvetítésre adott korábbi engedélye erre is kiterjedjen. Ez azt jelenti, hogy ha a szerző nyilvánossághoz közvetítésre engedélyt ad, akkor ezt a közvetítést olyan eszközökkel és módszerekkel lehet végezni, ami az engedély megadásának pillanatában ismert volt. Egy új eljárás esetén a korábban adott engedély nem terjed ki automatikusan erre az új eljárásra is.

Mindezek alapján az EUB arra jutott, hogy a Tom Kabinet nyilvánossághoz közvetítést végzett, nem terjesztést, ezért a szerzők szerzői jogait megsértette.

A fenti cikk csak az ítélet fő megállapításait ismerteti, azonban a döntés logikájának bemutatására elegendő. A joggyakorlatból, jogszabályi indoklásokból látható, hogy a szerző jogait igyekeznek megvédeni, azonban az sem szerencsés, ha a felhasználást végző szereplők nem tudnak semmit sem tenni a szerző engedélye nélkül. A bíróság most ehhez adott támpontokat. Azonban fontos látni, a bíróság csak a Tom Kabinet működési modelljét vizsgálta, azaz nem kizárt, hogy valaki olyan technológiai, informatikai megoldást dolgoz ki, amellyel a Bíróság által felhozott hiányosságokat ki tudja küszöbölni. Azonban az jól látható, hogy a használt e-könyvek kereskedelme (a jelenlegi szabályok mellett) nem minősül terjesztésnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne változhatna a jogszabályi környezet, ha a jogalkotó úgy érzi, hogy itt az ideje.

Kratochwill Sz. György

Lantos Judit Ügyvédi Iroda

ügyvédjelölt

[1] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=221807&pageIndex=0&doclang=EN&mode=req&dir=&occ=first&part=1

The post Fontos EU-s döntés a használt e-könyvek kereskedelméről appeared first on Danubia.