Védjegy határok nélkül - hol és hogyan érdemes védjegyoltalmat szereznünk

A védjegyoltalom tartalma, funkciója

Bár a vállalkozások iparjogvédelmi kérdésekben való tájékozottsága általánosságban – tisztelet a kivételnek – korántsem nevezhető kielégítőnek, az azért tapasztalataink szerint a legtöbb vállalkozás számára ma már nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi név, márkanév, logó „levédése” fontos eleme, nem egyszer kulcskérdése lehet a vállalkozás sikeres működésének. A védjegyoltalom tartalmának, tényleges funkciójának általános ismeretével kapcsolatban már nem ilyen kedvezőek a tapasztalataink. Sokszor találkozunk, különösen induló vállalkozások esetében, azzal a téves elképzeléssel, hogy védjegyük lajstromoztatása a tevékenység megkezdésének előfeltétele lenne, ez azonban csak speciális, ritka esetekre igaz. Mások – megint csak megalapozatlanul – úgy gondolják, hogy az általuk újnak vélt ötlet, szolgáltatás vagy termék forgalmazásával kapcsolatban úgy tudnak vállalkozásuk számára előnyös piaci pozíciót, esetleg monopolhelyzetet teremteni, hogy termékük vagy szolgáltatásuk természetét, mibenlétét leíró elnevezést lajstromoztatnak védjegyként. Ezt a védjegyjog főszabályként nem is engedi, hiszen védjegyoltalom a törvényi definíció szerint csak olyan megjelölésre szerezhető, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást mások áruitól vagy szolgáltatásaitól megkülönböztessen, és ennek megfelelően kifejezetten ki vannak zárva a védjegyoltalomból azok a megjelölések, amelyek

kizárólag olyan jelekből vagy elemekből állnak, amelyeket az üzleti forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, földrajzi származása vagy egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak;
kizárólag olyan jelekből vagy elemekből állnak, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmaznak;
kizárólag olyan formából vagy egyéb jellemzőből állnak, amely az áru jellegéből következik, vagy a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges, vagy amely lényeges értéket ad az áruhoz, illetve
egyéb okból nem alkalmasak a megkülönböztetésre.

A főszabály alóli kivételként a védjegyjog lehetővé teszi az inherens oltalomképességgel (megkülönböztető képességgel) nem rendelkező megjelölés védjegyoltalmát abban az esetben, ha a megjelölés a jogosultja általi tényleges használata révén „megkülönböztető képességet szerzett”, tehát sikeres piaci jelenléte, reklámozása és egyéb ez irányba ható körülmények folytán olyan szintű piaci ismertségre tett szert, hogy a megjelölés kizárólagosan az adott vállalkozással kapcsolatban rögzül a fogyasztók gondolattársításában – és ezt adott esetben bizonyítani is tudják.

A védjegyoltalom lényegi tartalma, hogy az oltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára, amely lehetővé teszi a védjegyjogosult számára, hogy bárkivel szemben fellépjen, aki engedélye nélkül, gazdasági tevékenysége körében, védjegye árujegyzékében meghatározott, vagy azokhoz hasonló árukkal vagy szolgáltatásokkal összefüggésben használ azonos, vagy olyan hasonló megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek, ideértve azt az esetet is, amikor az összetéveszthetőség amiatt áll fenn, mert a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez. Ez az a tartalom, amelynek révén a védjegy hatékonyan betöltheti alapvető funkcióit: az áru, illetőleg szolgáltatás megkülönböztetését a konkurens áruktól/szolgáltatásoktól, továbbá versenyeszköz, reklámeszköz és minőségjelző, adott esetben eredetjelző vagy akár tanúsító funkcióit.

Hol szerezzünk védjegyoltalmat?

Az iparjogvédelmi oltalom azonban, ahogy szabadalmak vagy formatervezési minták (design), úgy a védjegyek esetében is meghatározott területre – országra, országokra – érvényes, tehát területi hatályú oltalom. Iparjogvédelmi tájékoztatókban sokszor leírták már, szakmai fórumokon konzekvensen hangsúlyozzák, de a köztudatban talán még ma sem egyértelmű, hogy „világszabadalom”, amivel a sajtóban és különböző médiumok híradásaiban gyakran talákozunk, nem létező fogalom. Hasonlóképpen, az „egész világra” szóló oltalom védjegyekre sem szerezhető.

Kérdés tehát, hol szerezzünk oltalmat? Mely országokban igényli vállalkozásunk ezt a fajta iparjogvédelmi támogatást? És – tekintettel az oltalomszerzés költségeire – hol éri meg ez a ráfordítás?

A klasszikus tanítás, egyébként logikusan, azt mondja: egyrészt ott, ahol felhasználják az adott terméket, ahol a terméknek piaca van, másrészt azokban az országokban, amelyekben ilyen termékeket előállítanak. E megközelítés szerint egy malária elleni készítményre például egyrészt a hagyományos gyógyszergyártó országokban – az USA, Japán, Svájc, Németország, Franciaország, de hazánkat is ide sorolhatjuk –, másrészt ahol ez a betegség elterjedt, tehát a trópusi területeken lehet indokolt védjegyoltalmat és – új, innovatív termék esetén – szabadalmi oltalmat igényelni. Napjainkban, a globalizáció világában, ez a megközelítés már idejétmúlt, hiszen a termékgyártás már nem kizárólag, sőt, jellemző módon nem is elsősorban a vállalkozás anyaországában, hanem a költséghatékonyság szempontjából kedvezőbb területeken történik, így aztán a fogyasztónak sokszor fogalma sincs arról, hogy a tudatában „amerikaiként” élő sportszer, sportruházat esetleg Vietnámban vagy Kínában, a „svájciként” ismert gyógyszer esetleg Indiában, az olasz márkaként számon tartott divatcikk esetleg Törökországban, a klasszikus „német” márkaként világhírű gépkocsik pedig Magyarországon készülnek.

A „hol szerezzünk oltalmat” kérdés vonatkozásában védjegyek esetében még egy speciális, más iparjogvédelmi oltalmi formák esetében nem jelentkező szempontot is figyelembe kell vennünk, nevezetesen a használati szándék kérdését. Napjainkban szinte minden országban számolni kell a védjegyhasználati kötelezettséggel, ami azt jelenti, hogy ha a védjegyjogosult meghatározott időn belül (ami a legtöbb országban, köztük az európai országok túlnyomó többségében a védjegy lajstromozásától számított 5 év, más országokban 3 év) nem kezdi meg a védjegy tényleges használatát, úgy védjegye az adott országban támadhatóvá válik – ellenérdekű fél akár a védjegy használat hiánya miatti megszűnésének megállapítását is kérheti –, és későbbi hasonló védjegyek lajstromozása ellen sem tud eredményesen fellépni. Az említett tényleges védjegyhasználat azt jelenti, hogy a védjeggyel ellátott áru, amely a védjegy árujegyzékében is szerepel, az adott országban a védjegyjogosult által, vagy a jogosult engedélyével piaci forgalomban van. E követelmény szem előtt tartása mellett tehát általában olyan országokra van értelme védjegyoltalmat igényelni, amelyek piacán a védjegyjogosult már ott van, vagy legalább középtávú üzleti elképzelései szerint – 5-6 éven távlatában – a tényleges védjegyhasználat megkezdését tervezi.

Hogyan szerezzünk több országra kiterjedő védjegyoltalmat?

Védjegyoltalom engedélyezésére alapvetően az egyes országok iparjogvédelmi hatóságai – hazánkban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala –, továbbá egyes regionális iparjogvédelmi hatóságok, mint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala, a Benelux Szellemi Tulajdoni Hivatal, vagy a francia nyelvű afrikai országok által létrehozott, ma 17 tagállamot számláló Afrikai Szellemi Tulajdoni Szervezet (’OAPI’) jogosultak, de a Szellemi Tulajdon Világszervezete, a ’WIPO’ keretében is lehetőség van védjegyoltalom szerzésére, amire a későbbiekben részletesebben is kitérünk.

A védjegyoltalom igénylésének első lépése minden esetben az illetékes iparjogvédelmi hatósághoz benyújtandó védjegybejelentés. Ha középtávra előre tekintve csak egy-két ország vonatkozásában merül fel a védjegyoltalom igénye, akkor általában az a legcélszerűbb, ha közvetlenül az adott országokban nyújtunk be védjegybejelentéseket. Ilyen „nemzeti védjegybejelentések” esetén a védjegybejelentés illetékét közvetlenül az adott ország szellemi tulajdoni hivatalánál kell leróni. Külföldi országokban az adott országban működő képviselő megbízására is szükség lesz, ami plusz költségként jelentkezik.

Egységes hatályú európai uniós védjegy

Az Európai Unió tagjaként a hazai vállalkozások kézenfekvő igénye lehet az Unió egészére, a 27 tagállam területére egységes hatállyal kiterjedő európai uniós védjegyoltalom, ami a spanyolországi Alicante székhelyű Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (’EUIPO’) által lefolytatott lajstromozási eljárás útján szerezhető meg. Ahhoz képest, hogy 27 országra vonatkozó oltalmi igényről beszélünk, az európai uniós védjegybejelentés illetéke viszonylag alacsony (egy áruosztályra vonatkozóan 850 euró, ami alig valamivel több, mint némely tagállami nemzeti védjegybejelentés költsége), és az Európai Gazdasági Térség lakosai és vállalkozásai számára az EUIPO előtti eljárásban a jogi képviselet sem kötelező. Az európai uniós védjegy lajstromoztatás ezért fajlagos költséghatékonysága és az eljárás viszonylagos gyorsasága miatt rendkívül vonzó lehetőség, de előnyei mellett a nemzeti védjegyoltalmakhoz képest kimutatható hátrányaira is fel kell hívnunk a figyelmet. Egyik ilyen lényeges szempont, hogy jogvita esetén egy európai uniós védjegynél a fentiekben már említett védjegyhasználati kötelezettség teljesülése, ami a védjegyoltalom a gyakorlati érvényesíthetőségének feltétele, a kialakult joggyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a védjegyjogosult igazolni tudja, hogy védjegyhasználata az Unió „jelentős részén” megvalósult. Talán nem kell bizonygatnunk, hogy az objektívnek semmiképp sem nevezhető jogi szabályozás és hivatali, illetve bírósági gyakorlat milyen jogbizonytalanságot tud előidézni olyan európai uniós védjegyek esetében – és a többség ilyen –, amelyeket nem használnak az Unió egészében. Az európai uniós védjegy másik nem elhanyagolható hátrányaként jelölhető meg az oltalom megszerzésének és megtartásának a nemzeti védjegyekhez képest lényegesen magasabb kockázata, aminek legfőbb oka az új európai uniós védjegybejelentéssel szemben relatív kizáró okként érvényesíthető korábbi védjegyek rendkívül nagy száma. Egy ma benyújtott új európai uniós védjegybejelentés 18-millióval kezdődő sorszámot kap, ráadásul a védjegybejelentés ellen korábbi védjeggyel való összetéveszthetőség alapján történő esetleges felszólalás esetén, de akár a már megadott európai uniós védjegy elleni törlési eljárásban is nem „csupán” a korábbi európai uniós védjegyek és védjegybejelentések, de valamennyi EU tagország korábbi nemzeti védjegyei és védjegybejelentései is kizáró okot képezhetnek. Európai uniós védjegybejelentés megindítása előtt ezért a kockázatok felmérése érdekében egy szakszerű védjegykutatás feltétlenül ajánlott.

Nemzetközi védjegy

Ha a vállalkozás védjegyoltalmi igénye több országra, de nem az Európai Unió egészére vagy túlnyomó részére irányul, akkor – adott esetben akár már két vagy három ország esetén is – érdemes megfontolni az un. ’nemzetközi védjegyoltalom’ lehetőségét, amely a védjegyek nemzetközi lajstromozására létrejött Madridi Megállapodás és az ahhoz kapcsolódó Jegyzőkönyv alapján, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (’WIPO’) Genfben működő Nemzetközi Irodája előtti eljárásban igényelhető. A „Madridi Uniónak” is nevezett nemzetközi védjegy lajstromozási rendszernek az elmúlt években történt jelentős új csatlakozások után (gondolunk itt elsősorban Mexikó, Brazília és Kanada közelmúltbeli csatlakozására) jelenleg 106 tagja, ami – tekintettel arra, hogy a tagok között nemzetközi szervezetek is vannak, amelyek több részes államot képviselnek – összesen 122 részes országot jelent. A részes országok között megtalálhatók az európai országok, és az oltalomszerzés szempontjából általában legfontosabb ázsiai, észak- és dél-amerikai országok, az óceániai térség országai, valamint néhány afrikai és közel-keleti ország is. A Madridi Rendszer „szervezeti” tagjai továbbá az Afrikai Szellemi Tulajdoni Szervezet (’OAPI’), a Benelux Szellemi Tulajdoni Hivatal és az Európai Unió is. Az EU-tagországokra ily módon a védjegyoltalom nemzetközi kiterjesztése nem csak országonként, hanem az Európai Unió egésze megjelölésével is igényelhető. Magyarország 1909 óta részese a Megállapodásnak, a Jegyzőkönyvhöz (’Madridi Protokoll’) 1997-ben csatlakozott.

A Madridi Rendszer alapján történő nemzetközi védjegy lajstromozási eljárás megindításának előfeltétele egy a nemzetközi védjegyoltalmat igénylő bejelentő „származási hivatalánál” lajstromozott alapvédjegy, vagy legalább alap-védjegybejelentés, mivel a nemzetközi védjegybejelentés a Madridi Protokoll szerint a védjegyoltalom „területi kiterjesztése” iránti kérelmet jelent. Európai uniós honosságú védjegybejelentők esetében az említett származási hivatal a nemzeti hivatal, vagy az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala lehet, attól függően, hogy az alap-védjegy a nemzeti hivatalnál, vagy az EUIPO-nál lett bejelentve. A nemzetközi bejelentést a fogadó hivatal alaki elővizsgálatot követően továbbítja a Szellemi Tulajdon Világszervezete Nemzetközi Irodájához, amely egy nemzetközi elővizsgálatot követően lajstromozza a nemzetközi védjegyet, és a nemzetközi lajstromozásról hivatalos értesítést küld mindazon nemzeti és regionális hivatalok részére, amelyek területére a nemzetközi bejelentésben az oltalom kiterjesztését igényeltük. A nemzeti és regionális hivatalok ezt követően záros határidőn belül lefolytatják saját engedélyezési eljárásukat, amelynek eredményeként védjegyoltalmat engedélyeznek, vagy az oltalmi igényt saját területükre vonatkozóan elutasítják.

A nemzetközi védjegyet mindazon az országok területén, amelyekre a nemzetközi védjegy oltalmát engedélyezték, ugyanaz az oltalom illeti meg, mintha a védjegyet az adott ország hivatalánál közvetlenül jelentették volna be. A nemzetközi védjegy oltalmi ideje is a nemzeti és az európai uniós védjegyek oltalmával egyezően 10 év, és további 10 éves ciklusokra megújítható. A nemzetközi védjegy megújítása is a védjegyoltalom teljes területi kiterjesztésére vonatkozóan történik a WIPO Nemzetközi Irodájánál, így nincs szükség külön-külön megújításokra az egyes nemzeti, illetőleg regionális hivataloknál.

Érdemes végül azt is tudni, hogy később felmerülő igény esetén a nemzetközi védjegyoltalom területi hatálya un. pótlólagos kiterjesztéssel utólag is bővíthető.

Hogy érdemes akkor nemzetközi védjegy lajstromozására irányuló eljárást indítanunk?

E kérdés körültekintő megválaszolásához a költségek mérlegelése mellett az alábbi szempontot is érdemes megfontolni. A Madridi Rendszer speciális szabálya a nemzetközi lajstromozás átmeneti ideig fennálló függősége az alapvédjegytől, amely abban áll, hogy a védjegy nemzetközi lajstromozása alapján szerzett oltalom nem érvényesíthető, ha a nemzetközi lajstromozás napjától számított 5 éven belül az alapbejelentést, illetőleg az alapvédjegyet visszavonták, lemondtak róla, oltalma lejárt, vagy jogerősen elutasításra, illetve érvénytelenítésre került. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha az alapvédjegy a nemzetközi lajstromozástól számított 5 éven belül bármilyen okból megszűnik, az a nemzetközi védjegyet is „magával rántja”, vagyis az oltalom a nemzetközi kiterjesztés egészére megszűnik, így a nemzetközi védjegyoltalom megszerzésére irányuló ráfordítás is kárba vész. Ahhoz, hogy ez jó eséllyel elkerülhető legyen, „bombabiztos” alapvédjegyre van szükség. Az átmeneti ideig fennálló kockázat száz százalékos biztonsággal sajnos sosem zárható ki, hiszen nem tudhatjuk biztosan, hogy a nemzetközi lajstromozástól számított 5 éves időtartam alatt milyen, a bejelentéskor előre nem látható körülmények veszélyeztethetik alapvédjegyünket, de mindenképp a kockázat minimalizálására érdemes törekednünk. Ezt szem előtt tartva pedig a nemzetközi védjegy indítása a legtöbb esetben hazai alapvédjegy, illetve védjegybejelentés alapján javasolt, mivel a nemzeti védjeggyel, védjegybejelentéssel szembeni támadási felület, és egyáltalán a védjegybejelentés elleni felszólalás, illetőleg a védjegy elleni támadás valószínűsége – ahogy azt a fentiekben már említettük – akár nagyságrenddel alacsonyabb lehet, mint európai uniós védjegyek és bejelentések esetében, amelyekkel szemben a sokmillió európai uniós védjegy mellett még a többi 26 tagállamban érvényes korábbi védjegybejelentések és védjegyek is potenciális kizáró okként jelentkezhetnek.

A nemzetközi védjegy nemzeti – esetünkben magyar – bejelentés vagy védjegy alapján történő indítása esetén ráadásul az európai uniós védjegyoltalom relatíve olcsó megszerzésének lehetősége sem vész el, hiszen a nemzetközi védjegybejelentésben az egységes hatályú európai uniós védjegy nagyjából ugyanolyan összegű nemzetközi illeték fejében igényelhető, mint amennyi a közvetlenül az EUIPO-nál indított európai uniós védjegybejelentés illetéke lenne.

Egy nemzetközi védjegybejelentés költségeinek mérlegelése során azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy ha a nemzetközi védjegy lajstromozása iránti eljárást magyar alapbejelentés vagy alapvédjegy alapján indítjuk, akkor a Szellemi Tulajdon Világszervezetének fizetendő, svájci frankban meghatározott nemzetközi illeték összege alacsonyabb, mint ugyanarra a területi kiterjesztésre egy európai uniós alapvédjegy alapján indított nemzetközi védjegybejelentés esetén fizetendő nemzetközi illeték.

A költségek összefüggésében végül az is említésre méltó, hogy a magyar alapbejelentés vagy védjegy alapján indítandó nemzetközi védjegybejelentést a Szellemi Tulajdonjogi Hivatalához, az európai uniós védjegy alapján indítandó nemzetközi védjegybejelentést pedig az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához kell benyújtani, és az átvevő hivatal részére a nemzetközi védjegybejelentésnek a Szellemi Tulajdon Világszervezete Nemzetközi Irodájához történő továbbításáért fizetendő továbbítási díj összege az SzTNH-nál 10.700 forint, míg az EUIPO-nál pedig 300 euró.

Mindezekre tekintettel az állapítható meg, hogy a magyar alapbejelentés vagy védjegy alapján indított nemzetközi védjegybejelentés illeték költsége az európai uniós védjegy alapján indítandó nemzetközi védjegybejelentéshez viszonyítva még azt figyelembe véve is kedvezőbb lehet, hogy ha a nemzetközi bejelentést európai uniós védjegy alapján indítanánk, akkor magyar bejelentésre nem is lenne szükség, hiszen az EU-védjegy Magyarországra vonatkozóan is védjegyoltalmat biztosít.

Konklúzió

Általános tapasztalatként rögzíthetjük, hogy a határokon átnyúló tevékenységet folytató, illetve erre készülő vállalkozások számára mindenképp tanácsos védjegyeik nemzetközi oltalmáról idejekorán gondoskodni, még ha ez adott esetben számottevő költséggel jár is, mert az ennek elmulasztása következtében a későbbiekben felmerülő esetleges problémák és azok elhárítása – ha utólag lehetséges egyáltalán – bizonyosan nagyobb kiadásokat és kárt okozhat.

Az oltalomszerzés folyamatát a legtöbb esetben érdemes magyar védjegybejelentéssel indítani, amelynek alapján, adott esetben akár a magyar alapbejelentés elsőbbségét igényelve, a védjegy nemzetközi lajstromozására irányuló eljárás kezdeményezhető.

Az egységes hatályú európai uniós védjegyoltalom megszerzésére irányuló eljárás akkor ajánlott, ha egyfelől meggyőződtünk arról, hogy erre reális esély van, másfelől az Európai Unió több tagországára, az EU jelentős területére nézve reális esélyt látunk arra, hogy védjegyünk használatát, a védjeggyel ellátott termékünk forgalmazását belátható időn belül megkezdjük.

Az igényeinkre és lehetőségeinkre szabott legmegfelelőbb és költséghatékonyabb eljárások megtervezése, a kockázatok és lehetőségek mérlegelése, továbbá a nemzetközi védjegyoltalmak megszerzésére irányuló eljárások megbízható ügyvitele érdekében védjegy ügyekben is tanácsos iparjogvédelmi szakemberekkel együttműködni.