Mennyiiiiii???

Remélve, hogy a következőkben ismertetett történetet nem csak a szellemitulajdon-védelemmel hivatásszerűen foglalkozók olvassák majd, bevezetésként íme egy rövid magyarázat, hogy milyen tételekből áll össze egy magyar feltaláló vagy a feltaláló megoldását hasznosítani kívánó jogi személy (jogutód) által kidolgozott, és külföldön védeni kívánt találmány benyújtásának költsége:

• a külföldi bejelentés benyújtásának hatósági díja;
• a bejelentést az adott külföldi országban benyújtó és a továbbiakban képviselő szabadalmi ügyvivő, illetve iroda munkadíja; és
• amennyiben erre igényt tart a feltaláló és/vagy jogutódja, magyar szabadalmi ügyvivő, illetve iroda munkadíja.

Történetünk a fenti második tételhez kötődik. A múlt század ’80-as éveinek elején irodánk, illetve jómagam megbízást kaptunk egy magyar nagyvállalattól, hogy találmányukat számos külföldi országban, többek között az Amerikai Egyesült Államokban a helyi kollégák (akik igénybevétele kötelező) útján jelentsük be. A találmány leírását kidolgoztuk és angol nyelvre lefordítottuk, majd kiküldtük egy new-yorki irodának. Amerikai kollégáink a helyi joggyakorlatot figyelembe véve a leírást még az ottani szabadalmi hivatalhoz való benyújtása előtt „átdolgozták”, majd megküldték nekünk egy 800 dolláros számla kíséretében.
(Itt kénytelen vagyok megszakítani a történetet és kiemelni, hogy akkor az amerikai dollár vásárlóértéke körülbelül kétszer akkora volt, mint manapság, azaz ez az összeg egy igencsak vaskos összeg volt.) Miután kötelességünk volt a külföldi kollégák számláit alaposan megvizsgálni, mielőtt ezek összegét továbbszámláztuk volna magyar megbízóinknak, ebben az esetben is megvizsgáltuk a számla összegének jogosságát. Az általunk kiküldött és az amerikai kolléga által „átdolgozott” leírás összevetése során észleltük, hogy összesen három helyen javított a kolléga a mi szövegünkben, ekkor is lényegében a szórendet változtatta. Ezek után levélben fordultunk a kollégához, tiltakozva a vélhetően ráfordított munkaidő és a felszámított munkadíj közötti aránytalanságra hivatkozva. A válasz a mai napig gyönyörködtet, megpróbálom szó szerint visszaidézni:

„Bár számlánk összege magasnak tűnik, kérjük figyelembe venni, hogy magasak a bérleti költségeink, hiszen irodánk az 5. sugárút és a 42. utca sarkán lévő épületben helyezkedik el.
Ez viszont Önöknek is kedvező, hiszen itt a közelben vannak New York legjobb szállodái és csak egy rövid sétányira vannak New York legjobb színházai, ahol a legújabb show-kat mutatják be.”

Talán nem kell az olvasónak elmagyarázni, hogy az akkor még állami tulajdonban lévő irodánkból külföldre történő utazás során a Külkereskedelmi Minisztérium által meghatározott összegekből milyen szállodára telt, illetve a napidíjból melyik színházba lehetett jegyet vásárolni.

Miután jeleztük, hogy magyar megbízónk a felszámított összeget a „meggyőző” érvek ellenére elfogadhatatlannak tartja, 200 dollárt jóváírtak. Mondanom se kell, hogy ez az ügy volt az utolsó, amivel megbíztuk az adott irodát.