2023. április 26. | Pályázat
Az SME Fund 2023 hozzájárul az uniós kkv-k növekedéséhez, erősödéséhez és nagyobb ellenállóképességet ad a járványokkal és háborús kihívásokkal teli üzleti környezetben, segíti az európai kkv-kat a szellemi tulajdonjogaik megszerzésében, hiszen annak hivatali költségeit támogatja.
2023. március 30. | Innováció
Korábbi cikkünkben áttekintést adtunk a három legnevezetesebb egyetemi rangsorra és az egyetemen létrejött kutatási eredmények hasznosításának/hasznosulásának az értékelési rangsor felállításában játszott szerepéről. Ismerkedjünk meg ugyanilyen szempont alapján jónéhány további globális, regionális és nemzeti rangsorállítóval és mérési gyakorlatával.
2023. március 6. | Innováció
A világ és így a magyar felsőoktatási intézmények is minden évben pontosan úgy tűkön ülve várják az egyetemi rangsorok megérkeztét, mint hallgatóik a felvételi ponthatárok meghirdetését.
2023. január 27. | Védjegy
Záró témájához érkeztünk a brandépítés témájában indított cikksorozatunk. Ebben a részben arra a kérdésre keressük a választ, hogy érdemes-e szlogeneket, és ha igen úgy milyen jellegűeket védjegyoltalomban részesíteni, és branding tevékenységünk során alkalmazni.
2023. január 9. | Trademark
The plaintiff is the owner both of a word mark and a device mark comprising the term “Radio 1” as the dominant component of the trademarks. The defendant used the sign “R1 Start” for radio services. The plaintiff granted license for the defendant, then 2.5 months later revoked it, but the defendant continued using the marks.
2023. január 9. | Trademark
The plaintiff is owner of the word mark “TV PAPRIKA” registered for services relating to television entertainment and for the production of television shows.
The defendant used the sign “CHILITV” and the domain in his television advertisement for gastronomic services.
2022. november 29. | Szabadalom
Magyarországon a szabadalmi bejelentések közel fele (2021-ben a benyújtott 446 magyar nemzeti szabadalmi bejelentés 48%-a) intézményi bejelentés, azaz nem magánszemélyek, hanem jogi személyek a bejelentők.
2022. november 29. | Trademark
Claimant is owner of two European trademarks protected in classes 9, 10, 35 and 44. Namely for medical instruments and services based on bioresonance. The defendant, a former employee of the claimant established an own company and became a competitor of the claimant.
2022. november 28. | News
Irodánk 2022. december 27-től december 30-ig zárva tart. Távelérési ügyeleti rendszerben ez alatt az időszak alatt is működünk. Kérjük Önöket, hogy ebben a periódusban emailen keressen minket a central@danubia.hu email címen.
2022. november 23. | Szerzői jog
Múlt pénteken (2022. november 18-án) Banksy a világhírű brit graffitiművész, festő-politikai aktivista és performance művész, Instagram oldalán egy ritka különleges felhívást tett közzé a „bolti szarkáknak” címezve.